Hírek
360 milliárd forintot meghaladó árbevétel és dinamikus nyereségbővülés 2023-ban az AutoWallis Csoportnál
2024.02.29.
2023-ban is rekord árbevételt és nyereséget ért el az AutoWallis Csoport, ezzel eddigi ötéves tőzsdei pályafutása alatt megnégyszerezte árbevételét, miközben nyeresége a tízszeresére ugrott. A tavalyi növekedést is akvizíciók támogatták az organikus bővülés mellett, így a már döntően régiós jelenlétű vállalat 366 milliárd forintos árbevételt és 20 milliárd forintos EBITDA-t ért el, az egy részvényre jutó nyeresége pedig 21 forint fölé emelkedett.
366 milliárd forintos árbevételt ért el 2023-ban az AutoWallis Csoport, ezzel újabb rekordévet zárt a közép-kelet-európai régió 16 országban működő, 23 márkát képviselő autókereskedelmi és mobilitási szolgáltató. A vállalat árbevétele tavaly 36 százalékkal emelkedett, miközben az EBITDA ezzel megegyező mértékben 19,7 milliárd forintra ugrott. Ormosy Gábor, az AutoWallis vezérigazgatója az eredmények kapcsán elmondta, hogy a Csoport töretlen, lendületes fejlődése a következetesen végrehajtott növekedési stratégiának köszönhető, melynek során a bővülést az organikus fejlődés mellett akvizíciók is támogatják. Kiemelte, hogy tavaly elsősorban szolgáltatási területen (többek között flottakezelés, autómegosztás) hajtottak végre akvizíciókat, miközben az ázsiai gyártók térnyerését felismerve az elsők között léptek partnerségre olyan kínai márkákkal, mint a BYD és az MG. Hozzátette: az AutoWallis egyre erősödő régiós pozícióját jól mutatja, hogy az árbevétel közel 60 százaléka származott a nemzetközi piacokról, és az Opel újabb öt évre meghosszabbította a Csoport nagykereskedelemi szerződését a közép-kelet-európai régió négy országában.
Az AutoWallis Csoport árbevétele a Nagykereskedelmi üzletágban 217,3 milliárd (+37%), míg Kiskereskedelmi üzletágában 149 milliárd forintra emelkedett (+34%). A két üzletág közül a legnagyobb növekedést a Nagykereskedelmi mutatta fel, miután 57,6 százalékkal 34.943 darabra növelte az eladott gépjárművek számát. Az elsősorban a magyar piacon tevékenykedő Kiskereskedelmi üzletág a kedvezőtlen gazdasági környezet ellenére tavaly 7.907 darab új (+8,1%) és 2.059 darab használt (+13,4%) gépjárművet értékesített. A vállalat piaci átlag feletti teljesítményét jól mutatja, hogy a stratégiájában kiemelt szerepet betöltő márkadiverzifikáció még olyan évben is növekedést eredményez, amikor Magyarországon 3,4 százalékkal csökkent a forgalomba helyezett új személyautók száma*, míg az AutoWallis releváns közép-kelet-európai piacain regisztrált új személyautók száma átlagosan 11,6 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest.* A Kiskereskedelmi üzletág szolgáltatási területe a szerviztevékenység és a rövidtávú gépjárműkölcsönzés során is folytatta a növekedést: a szerviz órák számának 9,7 százalékos növekedésén túl az AutoWallis által hazánkban képviselt Sixt 5,4 százalékkal növelte a bérleti események számát, a bérleti napok számának 11,2 százalékos csökkenése mellett. A Nelson Flottalízing tavaly év eleji, majd a wigo-t (korábban Share Now) Magyarországon üzemeltető Wallis Autómegosztó augusztusi akvizíciójának köszönhetően a mobilitási szolgáltatások gépjármű flottamérete négy és félszeresére emelkedett, így tavaly a Csoport összesen 3.979 gépjárművel szolgálta ki ügyfeleit.
A több mint harmadával bővülő árbevétellel megegyező mértékben, 36 százalékkal 19,7 milliárd forintra nőtt az AutoWallis EBITDA-ja, az előző évi, magasszintű fedezettermelő képességét 16,6 százalékos szinten tartva. Az eladott áruk beszerzési értéke (ELÁBÉ) az árbevétellel megegyező mértékben, 36 százalékkal 305,3 milliárd forintra nőtt. A személyi jellegű ráfordítások 36 százalékos emelkedése főként az elmúlt két évben végrehajtott akvizícióknak, így az átlagos létszámnövekedésnek köszönhető (a Csoport átlagos létszáma 123 fővel 983 főre emelkedett 2023-ban). A pénzügyi bevételek és ráfordítások értéke 2023-ban -4,4 milliárd forint volt az előző évi -1 milliárd forint után, mely mögött elsősorban a megemelkedett kamatkörnyezet, az új akvizíciók miatti finanszírozási volumen növekedése, valamint a normál üzletmenethez kapcsolódó finanszírozási terhek jelentős növekedése állt. Mindezek hatására a vállalat teljes átfogó eredménye 9,6 milliárd forintra (+5%) nőtt, így az egy részvényre jutó eredmény 21,3 forintra emelkedett (+11%). Müllner Zsolt, az AutoWallis elnöke hozzátette, hogy a vállalat 5 évvel ezelőtti tőzsdére lépésekor meghirdetett, majd 2021-ben felfelé módosított növekedési stratégia több pontját az AutoWallis időarányosan túlteljesítette, így várhatóan az idei első félévben ismét felfelé módosíthatják a korábban kitűzött értékesítési és gazdálkodási tervszámokat.
* A piaci adatokat az ACEA szolgáltatta.
Befektetői prezentáció 2023. I.-IV. negyedév eredmények
360 milliárd forintot meghaladó árbevétel és dinamikus nyereségbővülés 2023-ban az AutoWallis Csoportnál
Legutóbbi híreink
Az AutoWallis Nyrt. társasági eseményei a 2025. üzleti évben
2024.12.19.
Újabb márkákkal erősít Csehországban az AutoWallis Csoport
2024.12.18.
Gyorsítósávban az AutoWallis: története legnagyobb felvásárlásával újabb márkákat szerzett és új tevékenységet indított
2024.12.18.
Az Universal McCann és a SUPER11 segíti a jövőben AutoWallis Csoport márkáinak kommunikációját
2024.12.17.
Rendkívüli tájékoztatás kötvénykibocsátással kapcsolatban
2024.12.11.