


Hírek
A kiskereskedelem hajtotta az AutoWallis Csoport harmadik negyedéves rekordárbevételét
2024.11.15.

Rekordszintű harmadik negyedéves árbevételt ért el az AutoWallis Csoport, melynek fő hajtóereje továbbra is a piaci átlagot meghaladóan, 16 százalékkal bővülő Kiskereskedelmi Üzletág volt. A régió 16 országában jelen lévő csoport árbevétele 291 milliárd forintra bővült, miközben EBITDA-ja meghaladta a 14 milliárd forintot.
Az AutoWallis Csoport 291,2 milliárd forintra (+3%) növelte árbevételét az év első kilenc hónapjában, miközben a harmadik negyedévben elért 96 milliárd forintos bevétele 9 százalékkal haladja meg a megelőző év azonos időszakát. A Csoport növekvő regionális szerepét és működésének diverzifikáltságát mutatja, hogy idei árbevételének már közel 60 százaléka külföldről származott. A bővülést a régió meghatározó integrált autókereskedelmi és mobilitási szolgáltatójának Kiskereskedelmi Üzletága hajtotta, mely 16 százalékkal 123,6 milliárd forintra növelte árbevételét. A kimagasló eredmény elsősorban a japán márkákat érintő első negyedéves importőri kampányoknak, a BYD márka tavaly év végi bevezetésének, a három cseh Stratos Auto BMW-márkakereskedés július elején lezárt felvásárlásának, valamint az AutoWallis budapesti Renault és Dacia kereskedés megnyitásának köszönhető (az akvizíció és a két új kereskedés 6 százalékkal támogatta a növekedést az üzletág új gépjármű értékesítési darabszámának tekintetében). Az üzletág az első kilenc hónapban is a magyar piaci átlag felett teljesített, mivel az újgépjármű-értékesítés organikus növekedési üteme 13,7 százalékos volt, miközben a Csoport releváns (magyar és szlovén) kiskereskedelmi piacain ennél kisebb, 7,3 és 6,8 százalékos volt a bővülés.* A Nagykereskedelmi Üzletág árbevétele 161,3 milliárd forint volt, mely a féléves 9 százalékos csökkenést részben ledolgozva mindössze 5 százalékos visszaesést jelent a megelőző év azonos időszakához képest. Az üzletág az előző év harmadik negyedévéhez képest nagyságrendileg ugyanannyi (-0,8%) gépjárművet értékesített, ami elmarad az árbevétel csökkenésének mértékétől. Ennek oka az eladott gépjárművek összetétel változásával magyarázható: a Renault és Dacia márkák értékesítése növekedett, ugyanakkor ez nem jelenik meg a Csoport árbevételében (ezen márkákat az RN Hungary Kft. értékesíti, mely nem kerül teljes körűen konszolidációra a Csoport pénzügyi kimutatásaiban), míg más márkák értékesítési darabszámai csökkentek ebben az időszaki összehasonlításban. A Nagykereskedelmi Üzletág árbevételének javuló tendenciája a második negyedév óta tapasztalható: az átmeneti csökkenés oka túlnyomórészt technikai jellegű volt, amit egyrészt a korábbi (2022 utolsó, valamint 2023 első és második negyedéves) kiugróan magas értékesítések bázishatása, illetve az idei első fél évben a Szuezi-csatorna és a vörös-tengeri helyzet miatt megnövekedett tengeri szállítási határidők együttesen magyaráznak. Mára ezek az egyszeri hatások kiegyenlítődtek, de a szállítási problémák a negyedévek között továbbra is átcsúszásokat okoztak annak ellenére, hogy a rendelési állomány terven felül alakult. Az AutoWallis Mobilitási Szolgáltatások Üzletága** az év első kilenc hónapjában 26 százalékkal 6,3 milliárd forintra növelte árbevételét.
Az AutoWallis Csoport 2024 első háromnegyedéves EBITDA-ja főként az árbevételt érintő egyszeri bázishatásoknak köszönhetően 20 százalékkal 14 milliárd forintra csökkent, miközben az EBITDA-margin 6,2-ről 4,8 százalékra mérséklődött, mely érték viszont magasabb, mint a féléves 4,6 százalék. Az eladott áruk beszerzési értéke (ELÁBÉ) az árbevétellel hasonló mértékben 2 százalékkal 240,6 milliárd forintra növekedett, azaz a Csoport képes volt magas szintű bruttó árréstermelő képességét a bázisidőszaki 16,4 százalékról 17,4 százalékra növelni. A személyi jellegű ráfordítások 35 százalékos emelkedése a 2023-ban és 2024-ben eddig lezárt akvizíciók miatti létszámnövekedés, valamint a munkaerőpiaci változások követése miatti béremelések eredménye (a Csoport átlagos létszáma 226 fővel 1.181 főre emelkedett az első kilenc hónapban). A pénzügyi bevételek és ráfordítások értéke 2024 első háromnegyedévében -4 milliárd forint volt a tavalyi 3,4 milliárd forint veszteség után. A növekedés elsősorban a finanszírozási volumen tranzakcionális bővülésének (wigo carsharing járművei), továbbá az időszaki devizás tételek átértékeléséből származó realizált és nem realizált árfolyamnyereségnek és veszteségnek (HUF/EUR árfolyam változása) tulajdonítható.
Ormosy Gábor, az AutoWallis vezérigazgatója az első háromnegyedéves eredmények értékelésekor elmondta, hogy azok várakozásaiknak, a tavasszal bemutatott frissített stratégiai céljaiknak megfelelnek. Hozzátette, hogy az autógyártókat érintő kihívások (CO2 kvóták változása, elektrifikáció átmeneti problémái, kínai márkák előretörése), a gyártói túlkapacitások és a kedvezőtlen devizaárfolyam-mozgások a következő időszakban átmenetileg az autókereskedő vállalatokat is kedvezőtlenül érinthetik. Rámutatott, hogy az AutoWallis a jelenlegi makrogazdasági környezetben továbbra is a tavalyi évet érdemben meghaladó értékesítési adatokkal számol idén, így a 2024-es évet akár újabb rekordárbevétellel zárhatja a Csoport, és a piaci nehézségek a jelenlegi előrejelzéseik alapján nem veszélyeztetik a stratégia megvalósítását.
* A piaci adatokat a ACEA szolgáltatta.
** 2024-től a mobilitáshoz kapcsolódó szolgáltatások, így a rövid- és hosszú távú autóbérlés, a flottakezelés és az autómegosztás új üzletágba kerültek, mivel azok súlya a 2023-ban lezárt akvizícióknak – wigo fleet, korábban Nelson Flottalízing és wigo carsharing – is köszönhetően bővült. A Mobilitási Szolgáltatások Üzletágra vonatkozó adatok korábban a Kiskereskedelmi Üzletág részeként kerültek kimutatásra.
A kiskereskedelem hajtotta az AutoWallis Csoport harmadik negyedéves rekordárbevételét
AutoWallis Csoport Befektetői Prezentáció 2024. I.-III. negyedév
Legutóbbi híreink
Féléves jelentés: Javuló hatékonyság mellett 20 százalék felett bővült az AutoWallis árbevétele az első félévben
2025.08.18.
Debrecenben nyitja legújabb BYD autókereskedését az AutoWallis
2025.08.14.
Szavazati jogok száma, alaptőke nagysága 2025.07.31.
2025.07.31.
Közzétette 2024-es fenntarthatósági jelentésének kivonatát az AutoWallis
2025.07.16.
Sales Report 2025. I. félév: Bővült az AutoWallis gépjármű-értékesítése az első félévben
2025.07.15.