Közzétételek

AutoWallis 2023. évi Társasági eseménynaptár

2022.12.22.

Tovább

Concorde: 199 forintra emelt 12 havi célárfolyam és vételi ajánlás az AutoWallis részvényekre

A vételi ajánlás fenntartása mellett 167 forintról 199 forintra emelte az AutoWallis Nyrt. részvényeire vonatkozó 12 havi célárát a Concorde Értékpapír Zrt. friss elemzésében.

2022.12.02.

Tovább

Tovább dübörög az AutoWallis: Duplázódó eredmény, szárnyaló árbevétel az első kilenc hónapban

Újabb csúcsokat döntött az AutoWallis Csoport árbevétele és nyeresége az első három negyedévben, miután a nyári hónapokban is kiváló számokat ért el a tőzsde autós vállalata. Ráadásul az árbevétel és a nyereség már a harmadik negyedév végén jelentősen meghaladta a tavalyi egész éves számokat. A társaság árbevétele közel 50 százalékkal bővült, míg nettó nyeresége közel négyszeresére ugrott kilenc hónap alatt. Az egy részvényre jutó nyereség 17,3 forint, ami közel a duplája a tavaly egész évi mértéknek. A kiváló számok mögött elsősorban a növekedési stratégia következetes megvalósítása, így az organikus és akvizíciós növekedés valamint feszes költséggazdálkodás áll, de egyedi hatások is megfigyelhetőek.

2022.11.30.

Tovább

Flottakezelő üzletágat vásárol az AutoWallis – tovább bővül a Csoport szolgáltatási portfoliója

Stratégiai és eredménytermelő képességi szempontból kulcsakvizíciót hajt végre az AutoWallis Csoport, miután megállapodott a Nelson Csoport flottakezelési üzletágának felvásárlásáról. A lépés a piacépítés mellett azért is fontos, mert komoly nyereségtermelő tevékenység kerül a magyar tőzsde autós cégéhez. Az akvizíció újabb lépés a mobilitási szolgáltatások bővítésének irányába, és a jó fedezettartalmú szolgáltatáson túl fontos szinergiákkal is jár a csoport számára.

2022.11.10.

Tovább

Az elektromos autók terjedését támogatja az AutoWallis, az ALTEO és az Opel együttműködése

Hamarosan nem csupán autótöltőt vásárolhatnak az elektromos Opel gépjármű-tulajdonosok, hanem fenntartható energetikai megoldásokhoz is hozzájuthatnak: az AutoWallis Csoport és az ALTEO e-mobilitáshoz kapcsolódó szolgáltatásainak összehangolása révén az elektromos Opellel rendelkezők olyan megoldásegyütteshez juthatnak, amely megbízható és olcsó e-autózást garantál. A stratégiai együttműködés keretében az ügyfelek a gépjárművet, a töltőberendezést és a kapcsolódó szolgáltatásokat az Opel kereskedésekben vásárolhatják meg, 2023-tól pedig akár napelemes rendszerrel és energiatároló megoldásokkal együtt.

2022.11.09.

Tovább

Jelentős mennyiségű saját részvényt vásárolt az AutoWallis akvizíciók finanszírozásához és az MRP programhoz

5 millió darab saját részvényt vásárolt tőzsdén kívüli kereskedésben az AutoWallis azzal a céllal, hogy azzal későbbi akvizícióit finanszírozza, valamint biztosítsa a Munkavállalói Résztulajdonosi Programhoz szükséges részvények mennyiségét. Az 1,14 százalékos részvénycsomagot a társaság tőzsdén kívüli kereskedésben 91,33 forintos árfolyamon vásárolta.

2022.11.04.

Tovább

Tájékoztatás vételi opció gyakorlásáról

2022.11.04.

Tovább

Alaptőke nagysága és a szavazati jogok száma

Az AutoWallis Nyilvánosan Működő̋ Részvénytársaság (1055 Budapest, Honvéd utca 20.; a továbbiakban: „Társaság”) tájékoztatja a Befektetőket a Társaság részvényeihez kapcsolódó szavazati jogok számáról és az alaptőke nagyságáról a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény 54. § (9) bekezdése alapján a 2022. október 31-i állapot szerint:

2022.10.28.

Tovább

Nem lassít az AutoWallis: minden téren kétszámjegyű növekedés

Továbbra is masszív növekedési pályán mozog az AutoWallis Csoport, miután minden üzletágában, minden soron kétszámjegyű bővülést mutatott fel az év első kilenc hónapjában, ráadásul több területen már most nagyobbak az értékesítési számok, mint tavaly egész évben. Mindez azt jelenti, hogy a régió 14 országában jelenlévő Csoport válságálló stratégiájának köszönhetően tartósan függetlenedett a hazai és nemzetközi trendektől és jó úton halad terveinek megvalósítása irányába. Az AutoWallis gépjármű-értékesítése az első három negyedévben 27,1 százalékkal bővült, és hasonló mértékben nőtt a szerviz órák száma. Még ennél is nagyobb mértékben ugrott a gépjárműkölcsönzési terület: a bérleti események száma 64, míg a bérleti napok száma 31 százalékkal futott fel.

2022.10.17.

Tovább

Októbertől az AutoWallis és partnere a Renault importőre Magyarországon

Lezárult a Renault Hungária felvásárlása, melynek során az AutoWallis és a Salvador Caetano csoportok által alapított vállalat tulajdonába került a Renault, a Dacia és az Alpine márkák kizárólagos magyar importőri joga. Az AutoWallis terve, hogy tovább erősíti a Renault Hungáriát, és a Renault, valamint a Dacia piaci részesedését a 2021-es 9-ről 10 százalék fölé növeli 2023-ban.

2022.10.05.

Tovább

Alaptőke nagysága és a szavazati jogok száma

Az AutoWallis Nyilvánosan Működő̋ Részvénytársaság (1055 Budapest, Honvéd utca 20.; a továbbiakban: „Társaság”) tájékoztatja a Befektetőket a Társaság részvényeihez kapcsolódó szavazati jogok számáról és az alaptőke nagyságáról a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény 54. § (9) bekezdése alapján a 2022. szeptember 30-i állapot szerint:

2022.10.03.

Tovább

Két új irányba nyit az AutoWallis Csoport: Ausztria és az online értékesítés a cél

Az online értékesítés és a nyugati régió felé nyit az AutoWallis Csoport, mindkét irányt egy-egy jelentős akvizícióval, illetve üzletfejlesztéssel megalapozva. A magyar tőzsde autós vállalata megszerezheti a JóAutók.hu és Autó-Licit.hu portálokat üzemeltető Net Mobilitás Zrt-t., valamint a SsangYong gépjárművek nagykereskedelmi tevékenységével belép Ausztria piacára is. A bejelentések illeszkednek az AutoWallis múlt évben meghirdetett stratégiájába, melynek változatlan célja, hogy az árbevétel 2025-re a tavalyi több mint duplájára, 400 milliárd forint fölé ugorjon.

2022.09.21.

Tovább

AutoWallis Befektetői tájékoztató meghívó

Az AutoWallis Nyrt. 2022. szeptember 21-én 9 órai kezdettel befektetői tájékoztatót tart.
Helyszín: Wallis Motor Pest, 1143 Budapest, Hungária krt. 95.

2022.09.13.

Tovább

Tájékoztatás Gazdasági versenyhivatali jóváhagyásról

2022.09.06.

Tovább

Tájékoztatás részvények tőzsdei bevezetéséről

2022.09.02.

Tovább

AutoWallis csoport Féléves jelentés – Óriásit nőtt az AutoWallis az első félévben: Több mint két és félszeresére nőtt az egy részvényre jutó nyereség

Az árbevétel 34 százalékos bővülésénél is nagyobb mértékben ugrott az AutoWallis nyeresége az első félévben, ezzel a tőzsde autós vállalata egy újabb rekordfélévet zárt. A nettó nyeresége több mint a háromszorosára, míg EBITDA-ja több mint a kétszeresére ugrott, így az egy részvényre jutó nyereség már az első félévben 9 forint volt, több mint tavaly egész évben. A kiváló eredmény nem egyedi, hanem hosszú távú trendbe illeszkedik, így az AutoWallis az év egészére nézve is minden téren rekordot vár.

2022.08.31.

Tovább

Tájékoztatás vezetői feladatokat ellátó személyek tranzakciójával kapcsolatban

2022.08.09.

Tovább

Tájékoztatás MRP feltételek teljesüléséről

2022.08.09.

Tovább

Szavazati jogok száma, alaptőke nagysága 2022.07.31.

Az AutoWallis Nyilvánosan Működő̋ Részvénytársaság (1055 Budapest, Honvéd utca 20.; a továbbiakban: „Társaság”) tájékoztatja a Befektetőket a Társaság részvényeihez kapcsolódó szavazati jogok számáról és az alaptőke nagyságáról a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény 54. § (9) bekezdése alapján a 2022. július 31-i állapot szerint.

2022.08.01.

Tovább

Tovább gyorsít az AutoWallis: minden téren újabb rekordok az értékesítésben Copy

Minden üzletágában rekordot döntött az AutoWallis Csoport, ráadásul a tavalyi teljes évi gépjármű-értékesítés 60 százalékát már az idei év első hat hónapjában teljesítette. A régió 14 országában jelenlévő csoport az autóipart sújtó sorozatos nehézségek ellenére 32 százalékkal több, összesen 15.379 gépjárművet értékesített az első félévben. A legnagyobb, 44 százalékos növekedést a nagykereskedelmi üzletág érte el, de a kiskereskedelmi autóértékesítés is 10 százalék felett bővült, miközben a szerviz órák száma 24 százalékkal nőtt. A csoport gépjárműkölcsönzési területe már a nyári csúcsszezont megelőzően is jól teljesített: a bérleti események száma több mint duplázódott, miközben a bérleti napok száma a negyedével emelkedett.

2022.07.15.

Tovább

Tovább gyorsít az AutoWallis: minden téren újabb rekordok az értékesítésben

Minden üzletágában rekordot döntött az AutoWallis Csoport, ráadásul a tavalyi teljes évi gépjármű-értékesítés 60 százalékát már az idei év első hat hónapjában teljesítette. A régió 14 országában jelenlévő csoport az autóipart sújtó sorozatos nehézségek ellenére 32 százalékkal több, összesen 15.379 gépjárművet értékesített az első félévben. A legnagyobb, 44 százalékos növekedést a nagykereskedelmi üzletág érte el, de a kiskereskedelmi autóértékesítés is 10 százalék felett bővült, miközben a szerviz órák száma 24 százalékkal nőtt. A csoport gépjárműkölcsönzési területe már a nyári csúcsszezont megelőzően is jól teljesített: a bérleti események száma több mint duplázódott, miközben a bérleti napok száma a negyedével emelkedett.

2022.07.15.

Tovább

Az AutoWallis Nyrt. 2022.07.01-i rendkívüli közgyűlésének határozatai

2022.07.01.

Tovább

Szavazati jogok száma, alaptőke nagysága 2022.06.30.

Az AutoWallis Nyilvánosan Működő̋ Részvénytársaság (1055 Budapest, Honvéd utca 20.; a továbbiakban: „Társaság”) tájékoztatja a Befektetőket a Társaság részvényeihez kapcsolódó szavazati jogok számáról és az alaptőke nagyságáról a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény 54. § (9) bekezdése alapján a 2022. június 30-i állapot szerint.

2022.06.30.

Tovább

Ősszel zárhatja le a Renault Hungária akvizícióját az AutoWallis és partnere

A versenyhivatali eljárás elhúzódása miatt az eredetileg tervezettnél később, várhatóan ősszel zárulhat a Renault Hungária felvásárlása. Ezt követően kerülhet az AutoWallis és a Salvador Caetano csoportokhoz a Renault, a Dacia és az Alpine márkák kizárólagos magyar importőri joga.

2022.06.29.

Tovább

Tájékoztatás közös vállalat bejegyzéséről

2022.06.27.

Tovább

Az AutoWallis Nyrt. 2022.07.01-i rendkívüli közgyűlésének előterjesztései

2022.06.10.

Tovább

Tájékoztatás felügyelőbizottsági tag lemondásáról

2022.06.02.

Tovább

2022.07.01-i RENDKÍVÜLI KÖZGYŰLÉSSEL KAPCSOLATOS INFORMÁCIÓK

Az AutoWallis Nyrt. 2022. július 1-re rendkívüli közgyűlést hívott össze, melynek időpontja: 10 óra (regisztráció kezdete: 9 óra) helyszíne: 1054 Budapest, Szabadság tér 7., 1. em., konferenciaterem I.

2022.05.31.

Tovább

Rendkívüli közgyűlés meghívó

MEGHÍVÓ
AZ AUTOWALLIS NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG
2022. JÚLIUS 1-JEI RENDKÍVÜLI KÖZGYŰLÉSÉRE

2022.05.31.

Tovább

Szavazati jogok száma, alaptőke nagysága 2022.05.31.

2022.05.31.

Tovább

Rendkívüli tájékoztatás – döntés apporttal történő tőkeemelésről

2022.05.27.

Tovább

AutoWallis Csoport 2022. I. negyedéves jelentés

2022.05.27.

Tovább

Az AutoWallis tulajdonába kerül a ljubljanai márkakereskedéseknek helyet adó ingatlan

Az AutoWallis tulajdonába kerül a Szlovénia legnagyobb BMW márkakereskedésének helyet adó ingatlan. A magyar tőzsde autós vállalata azt követően szerezné meg a Ljubljana központi helyén lévő objektumot, hogy az ott működő BMW márkakereskedés tevékenységét 2020-ban átvette, majd ott Land Rover márkakereskedést is nyitott. A tranzakciósorozatnak köszönhetően mára az AutoWallis a szlovén autópiac jelentős szereplőjévé vált: 5 városban 5 autómárkát értékesít, és további márkák bevonásának, valamint újabb akvizícióknak a lehetőségét vizsgálja.

2022.05.27.

Tovább

Az iparág kihívásai ellenére rekord árbevétel és eredmény az AutoWallisnál

A régió 14 országában jelenlévő AutoWallis Csoport messze a piaci átlagot felülmúló növekedéssel, kiugró hatékonyságjavulással zárta az első negyedévet. Nettó eredménye több mint ötszörösére, 1,9 milliárd forintra, EBITDA-ja több mint a duplájára, 3,1 milliárd forintra ugrott az árbevétel 18 százalékos bővülése mellett. A növekedés kizárólag organikus volt, fő hajtóereje a nagykereskedelmi üzletág bővülése.

2022.05.27.

Tovább

Tájékoztatás MRP keretén belüli új javadalmazási politikáról, valamint vételi opció megkötéséről

2022.05.24.

Tovább

Szavazati jogok száma, alaptőke nagysága 2022.04.30.

Az AutoWallis Nyilvánosan Működő̋ Részvénytársaság (1055 Budapest, Honvéd utca 20.; a továbbiakban: „Társaság”) tájékoztatja a Befektetőket a Társaság részvényeihez kapcsolódó szavazati jogok számáról és az alaptőke nagyságáról a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény 54. § (9) bekezdése alapján a 2022. április 30-i állapot szerint.

2022.04.29.

Tovább

AutoWallis Sales Report 2022. I negyedév

Továbbra is a piaci átlag feletti teljesítményt mutatnak az AutoWallis Csoport értékesítési számai. A magyar tőzsde autós vállalata az előző év hasonló időszakához képest 11 százalékkal több, összesen 7.410 darab gépjárművet értékesített az első negyedévben. A csoport gépjárműkölcsönzési területe is jól teljesített: a bérleti események száma több mint duplázódott, miközben a bérleti napok száma közel 30 százalékkal emelkedett.

2022.04.19.

Tovább

Meghatározó európai autókereskedelmi partnerrel nyerte el az AutoWallis a Renault, a Dacia és az Alpine importőri jogát

Az európai autókereskedelmi piac egyik meghatározó szereplőjével, a portugál Salvador Caetano csoporttal közösen vásárolja fel a Renault Hungária Kft-t az AutoWallis Nyrt., megszerezve ezzel a Renault, a Dacia és az Alpine márkák kizárólagos magyar importőri jogát. A tranzakció versenyhivatali jóváhagyását követően, várhatóan 2022. július 1-től kerülhetnek a márkák importőri jogai az AutoWallishoz és partneréhez.

2022.04.07.

Tovább

Tájékoztatás közös vállalat létrehozásával kapcsolatban

2022.04.07.

Tovább

2022.04.29-i éves rendes közgyűlés előterjesztései és azok mellékletei

Az AutoWallis Nyrt. ma közzétette a 2022. április 29-re hívta összehívott éves rendes közgyűlésének előterjesztéseit, és az azokhoz kapcsolódó dokumentumokat.

2022.04.05.

Tovább

2022. évi módosított társasági eseménynaptár

Az AutoWallis közzéteszi módosított társasági eseménynaptárát.

2022.04.04.

Tovább

Szavazati jogok száma, alaptőke nagysága 2022.03.31.

Az AutoWallis Nyilvánosan Működő̋ Részvénytársaság (1055 Budapest, Honvéd utca 20.; a továbbiakban: „Társaság”) tájékoztatja a Befektetőket a Társaság részvényeihez kapcsolódó szavazati jogok számáról és az alaptőke nagyságáról a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény 54. § (9) bekezdése alapján a 2022. március 31-i állapot szerint.

2022.03.31.

Tovább

MEGHÍVÓ AZ AUTOWALLIS NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG 2022. ÁPRILIS 29-I ÉVES RENDES KÖZGYŰLÉSÉRE

Az AutoWallis Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (székhelye: 1055 Budapest, Honvéd utca 20.; cégjegyzékszáma: 01-10-047350, vezetve a Fővárosi Törvényszék Cégbíróságánál; a továbbiakban: „Társaság”) Igazgatósága összehívja a Társaság éves rendes közgyűlését.

2022.03.30.

Tovább

Szavazati jogok száma, alaptőke nagysága 2022.02.28.

Az AutoWallis Nyilvánosan Működő̋ Részvénytársaság (1055 Budapest, Honvéd utca 20.; a továbbiakban: „Társaság”) tájékoztatja a Befektetőket a Társaság részvényeihez kapcsolódó szavazati jogok számáról és az alaptőke nagyságáról a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény 54. § (9) bekezdése alapján a 2022. február 28-i állapot szerint.

2022.02.28.

Tovább

Szavazati jogok száma, alaptőke nagysága 2022.01.31-én

2022.01.31.

Tovább

AutoWallis Sales Report 2021. I-IV. negyedév

Stratégiai terveivel összhangban minden téren rekordot döntött az AutoWallis értékesítése 2021-ben. A régió 14 országában jelenlévő csoport megháromszorozva előző évi számait, több mint 25 ezer gépjárművet adott el tavaly. Ebből több mint duplájára, 8,5 ezerre ugrott a kiskereskedelmi és négyszeresére, 16,5 ezerre a nagykereskedelmi értékesítés. Jól teljesített a gépjárműkölcsönzési terület is: a bérleti napok száma a járvány miatti előző évi visszaesés után már a 2019-es számot is meghaladta, mely így a másfélszeresére, 164 ezer fölé emelkedett 2021-ben. A szervizórák száma is kedvezően alakult, miután a duplájára, 130 ezer fölé nőtt. A csoport robbanásszerű növekedése az organikus fejlődésnek és a tranzakcióknak is köszönhető volt.

2022.01.17.

Tovább

Tájékoztatás Avto Aktiv tranzakcióval kapcsolatban

2022.01.05.

Tovább

Szavazati jogok száma, alaptőke nagysága 2021.12.31.

Az AutoWallis Nyilvánosan Működő̋ Részvénytársaság (1055 Budapest, Honvéd utca 20.; a továbbiakban: „Társaság”) tájékoztatja a Befektetőket a Társaság részvényeihez kapcsolódó szavazati jogok számáról és az alaptőke nagyságáról a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény 54. § (9) bekezdése alapján a 2021. december 31-i állapot szerint.

2022.01.01.

Tovább