


Hírek
Közel 3 milliárd forintért valósított meg zöld beruházásokat az AutoWallis Csoport
2023.09.27.

Elkészítette éves Zöld allokációs és hatás jelentését az AutoWallis Zöld Bizottsága, mely a társaság által két évvel ezelőtt kibocsátott 6,6 milliárd forint összegű, zöld kötvényekből befolyt forrás felhasználásáról és azok környezeti hatásairól szól.
A fenntartható működés mellett elkötelezett vállalat eddig közel 3 milliárd forint értékben valósított meg zöld beruházási projekteket, míg több előkészítése, tervezése folyamatban van.
Az AutoWallis Csoport növekedési stratégiájában fenntartható, zöld projektek megvalósítását tűzte ki egyik fő céljául, melynek érdekében a Budapesti Értéktőzsde Prémium kategóriájú vállalatai közül elsőként fogadott el Zöld Finanszírozási Keretrendszert 2021-ben. Az AutoWallis most megjelent éves Zöld allokációs és hatás jelentéséből kiderül, hogy a társaság eddig 6,6 milliárd forint összegben bocsátott ki zöld kötvényeket a Magyar Nemzeti Bank Növekedési Kötvényprogramja keretében, mely összegből azóta a tervezés és előkészítés alatt állók mellett több zöld beruházást is sikeresen megvalósított. Ezek közül kiemelkedik a Jaguar és Land Rover tavalyelőtt átadott budapesti autókereskedése és szolgáltató központja, valamint a Sixt tavaly átadott vecsési műszaki bázisa. Székely Gábor, az AutoWallis Nyrt. befektetői kapcsolatok és ESG igazgatója a jelentés publikálása kapcsán elmondta, hogy az AutoWallis nemcsak beruházásainak zöldítése, hanem a fenntartható működés fókuszba helyezése, valamint szolgáltatásainak környezettudatosabbá tétele iránt is elkötelezett, ennek volt egyik fontos mérföldköve a nemrég bejelentett Share Now autómegosztó akvizíciója is. Hozzátette: folyamatosan keresik az olyan projekteket, melyekkel a meglévő ingatlanállomány energiahatékonyságát tovább tudják javítani. Ennek érdekében készülnek az ingatlanok energiaauditjai, így folyamatosan döntenek az energiahatékony működést támogató újabb beruházásokról.
A sajtóközlemény letöltehető ide kattintva.
Legutóbbi híreink
Féléves jelentés: Javuló hatékonyság mellett 20 százalék felett bővült az AutoWallis árbevétele az első félévben
2025.08.18.
Debrecenben nyitja legújabb BYD autókereskedését az AutoWallis
2025.08.14.
Szavazati jogok száma, alaptőke nagysága 2025.07.31.
2025.07.31.
Közzétette 2024-es fenntarthatósági jelentésének kivonatát az AutoWallis
2025.07.16.
Sales Report 2025. I. félév: Bővült az AutoWallis gépjármű-értékesítése az első félévben
2025.07.15.