Hírek
Csaknem megduplázódott az AutoWallis részvényeinek súlya a BUX indexben
2022.03.16.
Több mint 90 százalékkal növekszik az AutoWallis részvények súlya a BUX kosárban a Budapesti Értéktőzsde előző, tavaly szeptemberi határozatához képest. A döntés értelmében a tőzsde autós vállalatának részvényei március 21-től 0,5098 százalékos súllyal szerepelnek a BUX indexben, ezzel a 10. legnagyobb pozíciót elfoglalva.
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) lépése hozzájárul azAutoWallis tőkepiaci stratégiájának megvalósításához, melynek egyik célja atársaság tőkepiaci aktivitásának további fokozása, a részvényekközkézhányadának, likviditásának emelése. A stratégia részeként az AutoWalliscsak az elmúlt két évben összesen 21 milliárd forint forrást (9,6 milliárdkötvényből, 11,4 milliárd részvényből) vont be. A társaság által végrehajtott tavalyi, minden várakozástfelülmúló nyilvános részvénykibocsátás során az előzetes 6-8 milliárd forintos tervhez képest több mint 17milliárd forint összegű részvényjegyzési igényt adtak le lakossági ésintézményi befektetők. A kibocsátás jelentőségét mutatja, hogy több mint 10 évenem volt ilyen méretű lakossági részvényjegyzés a BÉT-en. A 2020-as év után a BÉT Értéktőzsdeszakmai zsűrije ismét elismerte az AutoWallis tavalyi tőkeemelését, így újra atársaságnak ítélte az „Az év alaptőke-emelése” díjat a BÉT Legek díjátadón. A részvénykibocsátás során több mint 1.200 befektetővett részt a jegyzésben, így a társaság részvényeseinek köre ma már meghaladjaa 4 ezret, ami jelentősen támogatja a részvények likviditását. Székely Gábor, az AutoWallis befektetői kapcsolatok igazgatója elmondta,hogy a tőkepiaci fejlesztés fontos eleme, hogy 2022-ben az AutoWallis tovább tervezibővíteni részvételét a BudapestiÉrtéktőzsde piacfejlesztési programjában, így részvényei az elemzési mellett az árjegyzési programba is bekerülhetnek, ami szintén hozzájárulhat a részvényforgalomnövekedéséhez. Az elemzésiprogram a korábbiak szerintfolytatódik, így annak keretében a Concorde Értékpapír Zrt. elemzi rendszeresena tőzsde autós vállalatának részvényeit. Emellett az AutoWallis részvényeit azOTP Bank és a Kalliwoda Research is elemzi.
Letölthető változat:
Csaknem megduplázódott az AutoWallis részvényeinek súlya a BUX indexben
Legutóbbi híreink
4 elemzőház 200 forint konszenzusos célárral javasolja vételre az AutoWallis részvényeit
2026.01.27.
Az AutoWallis nyitotta meg az első NIO márkakereskedést Magyarországon
2026.01.23.
Mobility Perspective 2026: Piaci kilátások és az AutoWallis márkák tervei a szlovén autóipari piacon
2026.01.22.
Sales Report 2025. I-IV. negyedév – Rákapcsolt az AutoWallis 2025-ben: az utolsó hónapokban minden üzletágban felpörgött az értékesítés
2026.01.15.
Szavazati jogok száma, alaptőke nagysága 2025.12.31.
2025.12.31.