Hírek
A jelentős kereslet miatt már a harmadik napot követően lezárult a lakossági részvényjegyzés
2021.10.28.
Az előzetes várakozásokat jelentősen meghaladó érdeklődés miatt már a jegyzés harmadik napját követően lezárásra került az AutoWallis eredetileg 16 napra tervezett lakossági részvényjegyzése. A hétfőn indult jegyzésben a lakosság számára az AutoWallis eredetileg maximum 1,5 milliárd forint kibocsátási értékű részvényt ajánlott fel, ehhez képest három nap alatt ennek majdnem kétszeresét elérő, 2,8 milliárd forintot meghaladó összegű jegyzési igényt adtak le a lakossági befektetők az OTP Banknál 122 forintos maximális áron. Az intézményi befektetők továbbra is 2021. november 2-9. között jegyezhetnek AutoWallis részvényeket a lakossági körrel megegyező, előzetesen meghatározott 107-122 forint közötti ársávban.
A jegyzési időszak harmadik napjának végéig több mint 2,8 milliárd forint összegű részvényjegyzési igényt adtak le a lakossági befektetők a forgalmazó OTP Banknál a 122 Ft/részvény maximális kibocsátási áron, ezzel meghaladták a számukra előzetesen meghatározott maximum 1,5 milliárd forintos keretet. Ennek és az MNB által jóváhagyott befektetési tájékoztatóban foglaltak alapján az AutoWallis a forgalmazó OTP Bankkal közösen a jegyzés harmadik napját követően, 2021. október 28. 00:01 perckor lezárta az előzetesen 16 naposra tervezett lakossági jegyzést. Fontos, hogy a befektetési tájékoztató lehetőséget biztosít arra, hogy az AutoWallis az intézményi értékesítés céljára szánt mennyiségből 500 millió forint kibocsátási értékű részvényt átcsoportosítson a lakossági értékesítés céljaira, továbbá arra is, hogy az átcsoportosítás eredményeképp megemelt kibocsátási összértékét (2 milliárd forint), mint a lakossági értékesítésre vonatkozó maximális kibocsátási értéket 25 százalékkal megnövelje (2,5 milliárd forintra) és az így megnövelt kibocsátási értékig túljegyzést elfogadjon. Erről az AutoWallis csak a teljes, intézményi befektetőket is magában foglaló jegyzési periódus végén dönt az OTP Bankkal, mint forgalmazóval egyetértésben. Székely Gábor, az AutoWallis befektetési igazgatója elmondta, hogy komoly sikernek könyvelik el a minden várakozást felülmúló lakossági érdeklődést. Hozzátette, hogy az AutoWallis tranzakciója nem csak a társaság szempontjából fontos mérföldkő, hanem a Budapesti Értéktőzsde szabályozott piacán is, melyen 2017 óta nem volt nyilvános részvénykibocsátás. Székely Gábor kiemelte, hogy a lakossági értékesítési időszak korábbi időpontban történtő lezárása nem érinti az intézményi értékesítés ütemtervét, a 2021. november 2-9. közötti jegyzési időszakot. Kazár András, az OTP Bank tőkepiaci kibocsátási területének vezetője elmondta, hogy a mostani részvényjegyzés keretében az OTP Bank, történetében először, online és telefonos részvényjegyzési lehetőséget is kínált, és az új innovációknak köszönhetően a csatornák kiválóan, zavartalanul működtek.
A Magyar Nemzeti Bank október 13-án hagyta jóvá a társaság nyilvános részvénykibocsátási tájékoztatóját (a Tájékoztató elérhető: www.autowallis.hu/reszvenyjegyzes). A BÉT Prémium kategóriájában jegyzett vállalat a lakossági és az intézményi befektetőktől 6-8 milliárd forint közötti összegben tervez forrást bevonni (túljegyzés esetén ennél akár 25 százalékkal is magasabb lehet a végső kibocsátási érték). Az AutoWallis célja a forrásbevonással, hogy részvénypiaci súlya, a részvények likviditása, forgalma tovább bővüljön. A vállalat bízik benne, hogy a jelenlegi csaknem 2.800 lakossági részvényes mellé több száz új befektető csatlakozik azzal a céllal, hogy támogassák növekedési stratégiájukat, és részt vegyenek a magyar tőzsde autós vállalatának sikersztorijában, amelyben az évtized végére az AutoWallis Csoport a közép-kelet-európai régió meghatározó autókereskedelmi és mobilitási szolgáltatójává válhat.
A társaság a nyilvános lakossági és intézményi részvényértékesítés során túljegyzés esetén összesen maximum 93.457.943 darab új részvény értékesítését tervezi. A lakossági befektetők az intézményi jegyzés során kialakuló végleges áron, a 107-122 forint közötti ársávon belül juthatnak AutoWallis részvényekhez. A lakossági befektetők az AutoWallis által újonnan kibocsátandó részvényekre a 107-122 forintos ársávon belül 122 forintos maximális áron tehettek jegyzési ajánlatot, természetesen azzal, ha a kialakuló végleges ár a maximális árnál alacsonyabb lesz, a különbözet a lakossági befektetők részére visszatérítése kerül. Az intézményi befektetők 2021. november 2-9. között adhatják le aukciós részvényvásárlási ajánlataikat az AutoWallis részvényekre. A részvények végleges kibocsátási árát az intézményi könyvépítéses aukciós értékesítés lezárását követően a kibocsátó és a forgalmazó együttesen határozza meg az ársávon belül. A részvénykibocsátással kapcsolatos részletes információk a www.otpbank.hu/autowallis oldalon érhetőek el.
Az AutoWallis részvénykibocsátásának háttere
Hétfőn elindult az AutoWallis nyilvános részvénykibocsátása, mely 2017 óta az első a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) szabályozott piacán, de nemcsak emiatt, hanem a mérete miatt is fontos lépés a magyar tőkepiacon. A forrásbevonás hátterében az AutoWallis Csoport által bemutatott növekedési stratégia áll, mely 2025-ig 16-38 milliárd forint értékű tranzakciókkal, akvizíciókkal, fejlesztésekkel számol. A vállalat dinamikus növekedését az elmúlt években tapasztalt pozitív folyamatok és sikeres tranzakciók támogatják, melyeknek köszönhetően az AutoWallis a 2020-ban elért 88 milliárd forintos árbevételét az idei év végére több mint megduplázhatja, míg a további organikus növekedésnek és az évi 1-2 tranzakciónak köszönhetően a 2020-as érték több mint négyszeresére, 400 milliárd fölé növelheti az évtized közepére. A növekedés a vállalat eredménytermelő képességében is megmutatkozhat: terveik szerint az EBITDA több mint a hatszorosára, 14-15,2 milliárd forint közé ugorhat 2025-re.
Autókereskedelmi és mobilitási szolgáltatási tevékenységével a közép-kelet-európai régió 14 országában jelenlévő AutoWallis a következő években három fő területen kíván növekedni: egyrészt szolgáltatási portfoliójának bővítését, másrészt meglévő kiskereskedelmi tevékenységének földrajzi kiterjesztését tervezi, harmadrészt pedig nagykereskedelmi tevékenységét akarja tovább erősíteni. Ez utóbbi esetben is erősíteni kívánja regionális konszolidátori szerepét, valamint a jelenlegi öt mellé további nemzetközi autómárkákat tervez bevonni az AutoWallis Csoportba. A meglévő kiskereskedelmi üzletág (a Csoport jelenleg 16 autómárka mellett a Sixt rent-a-car márkát képviseli, illetve értékesíti) organikus bővülése mellett a Csoport elsősorban többmárkás, több telephelyes, illetve stratégiai lokációban piaci meghatározó erővel bíró egyedi kiskereskedések és szervizpontok felvásárlását tervezi, továbbá a már meglévők mellett új országokban kíván megjelenni. Mindezen célok elérése érdekében az AutoWallis olyan ingatlanberuházásokat tervez, melyek a fenntarthatósági szempontokat, valamint a társaság Zöld Finanszírozási Keretrendszerét figyelembe véve támogatják kereskedelmi tevékenységét. A szolgáltatások terén az AutoWallis többek között regionális flottakezelő beindítását, a meglévő szinergiákra építő üzletfejlesztéseket (használtautó, finanszírozás, biztosítás-közvetítés, közös beszerzések), a digitális értékesítési csatornák és adatelemzési képességek fejlesztését, valamint a szervizszolgáltatások és a rövidtávú autóbérlés fejlesztését tervezi.
Figyelemfelhívás
Jelen közzététel a 1129/2017/EU rendelet alapján nem minősül reklámnak. A közzététel célja, hogy valamennyi befektető hozzáférjen ugyanazon szabályozott információkhoz és így Társaság teljes körű transzparenciát biztosítson, illetve teljes mértékben megfeleljen a 1129/2017/EU rendelet, az 596/2014/EU rendelet, valamint a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény (Tpt.) alapján fennálló tőkepiaci előírásoknak. A jelen közzétételben foglalt értékpapírra vonatkozó nyilvános ajánlattétellel kapcsolatban a Társaság a 1129/2017/EU rendelet alapján értékpapír kibocsátásával kapcsolatos, az MNB által jóváhagyott tájékoztatót tett közzé, amely elérhető a bet.hu [https://www.bet.hu/newkibdata/128621182/AutoWallis_Osszevont%20Tajekoztato_jovahagyott_alairt.pdf], a kozzetetelek.mnb.hu [[https://kozzetetelek.mnb.hu/downloadkozzetetel?id=661680&did=K461665/2021] oldalakon, illetve a Társaság honlapján [www.autowallis.hu/reszvenyjegyzes], és az OTP Bank Nyrt., mint forgalmazó honlapján [www.otpbank.hu/autowallis]. A tájékoztató MNB általi jóváhagyása nem jelenti a felajánlott értékpapírok jóváhagyását. A befektetőknek a befektetési döntés meghozatala előtt célszerű elolvasniuk a tájékoztatót annak érdekében, hogy teljes mértékben megértsék a vonatkozó befektetési döntés potenciális kockázatait és előnyeit, illetve befektetési döntés meghozatalát megelőzően érdemes körültekintően mérlegelni a Társaságba, valamint annak értékpapírjaiba történő lehetséges befektetés jogi, adózási vagy megtérülési következményeit, ideértve a befektetés előnyeit és a vonatkozó kockázatokat. A Társaság felhívja a figyelmet, hogy a Társaság és képviselői nem vállalnak felelősséget a befektetők által levont következtetéseken alapuló befektetési döntésekért, azok hátrányos jogi következményeiért, illetve pénzügyi veszteségekért.
Legutóbbi híreink
Szavazati jogok száma, alaptőke nagysága 2024.11.30.
2024.12.02.
Rendkívüli tájékoztatás
2024.11.28.
180 forintos célárfolyam mellett vételre ajánlja az AutoWallis részvényeit az OTP Bank
2024.11.20.
Nagyot lép az AutoWallis: eddigi története legnagyobb akvizíciójával erősíti cseh kiskereskedelmi jelenlétét
2024.11.15.
A kiskereskedelem hajtotta az AutoWallis Csoport harmadik negyedéves rekordárbevételét
2024.11.15.