Hírek

3,5 százalék fölé növelte AutoWallis részesedését a Generali Alapkezelő

2021.07.01.

Tovább növelte részesedését a Generali Alapkezelő az AutoWallis-ban a rekordmagas első negyedéves eredményt követően, miután értékelésük szerint a tőzsde autós vállalata gyorsabban halad korábban meghirdetett stratégiájának megvalósításában. Az Alapkezelő az AutoWallis közel 8 millió darab saját részvényének megszerzésével immár 3,5 százalék feletti tulajdonrésszel rendelkezik.

Az AutoWallis Nyrt. tőzsdei fix üzletkötés keretében értékesítette saját részvényeit, így a Budapesti Értéktőzsde Prémium kategóriájában jegyzett társaság sajátrészvény-állománya nullára csökkent. A tranzakció 93 forintos árfolyamon történt, mely 12 százalékkal magasabb a tavaly decemberi tőkeemelés 83 forintos szintjénél, melynek során az Alapkezelő másik két intézményi befektető mellett már vásárolt AutoWallis részvényeket. Székely Gábor, az AutoWallis befektetési igazgatója a tranzakcióval kapcsolatban elmondta, hogy az több szempontból támogatja a vállalat meghirdetett stratégiáját: egyrészt növeli a részvények közkézhányadát, másrészt a befolyó összeget a társaság korábban meghirdetett stratégiai céljainak finanszírozására használja fel. A tranzakció emellett a vállalat saját tőke értékét emeli, így az AutoWallis újabb, a tervek szerint a Növekedési Kötvényprogram keretein belül végrehajtandó kötvénykibocsátási lehetőségeit erősíti. Pallag Róbert, a Generali Alapkezelő Zrt. befektetésekért felelős vezetője az Alapkezelő részesedésének növelése kapcsán elmondta, hogy bíznak az AutoWallis Csoport további jelentős értékteremtésében, mivel a korábban meghirdetett stratégia megvalósítása az eredetileg meghirdetettnél gyorsabban halad, amit már a társaság idei első negyedéves rekordmagas eredménye is bizonyít, így részesedésükre hosszú távú befektetésként tekintenek.