Hírek

KÖZLEMÉNY

2018.05.08.

Az Altera Vagyonkezelő Nyrt. Igazgatóságának véleménye a Wallis Asset Management Zrt. által az Altera Nyrt. törzsrészvényeire tett kötelező nyilvános vételi ajánlatával kapcsolatban

Az Altera Nyrt. („Társaság”) Igazgatósága – az alábbiakban bemutatott körülményekre tekintettel – nem javasolja a részvényesek számára, hogy a Wallis Asset Management Zrt. („Ajánlattevő”) vételi ajánlatát elfogadják. A Társaság érdeke, hogy a társaság közkézen lévő részvényeinek a száma minél nagyobb mennyiségben megmaradjon, amivel megvalósítható a szükséges szintű részvényesi ellenőrzés, a Társaság folyamatos, hosszútávú tőzsdei jelenléte, a működés nyilvánossága.

Az Igazgatóság ugyanakkor üdvözli az Ajánlattevő által közzétett működési tervet és azt megvalósíthatónak tartja. Az Igazgatóság megítélése szerint a működési terv megvalósulása a Társaság stratégiai céljainak megvalósulását is támogatja. 

Az Ajánlattevő a vételi ajánlatában kifejtette, hogy stratégiai célja, hogy a Társaság egy aktív vagyonkezelő holding társasággá váljon, amelybe az Ajánlattevő négy kereskedelmi és szolgáltatói tevékenységet folytató leányvállalatának többségi részesedései kerülnek. 

A Társaság által kontrollálni kívánt leányvállalatok gépjármű és alkatrész kis- és nagykereskedelemmel, szerviz szolgáltatások nyújtásával, rövid és hosszú távú gépjármű-kölcsönzéssel, flottakezeléssel foglalkoznak. Tevékenyégi területük Magyarország, valamint a közép- és délkelet-európai régió. A képviselt márkák közé tartoznak a BMW személyautók és motorkerékpárok, a MINI, az Isuzu, a Maserati, a Ssangyong, a Jaguar, a Land Rover és a Sixt rent-a-car.  A Társaság jövőbeni működésében fontos szerepet kap a leányvállalatok közötti piaci és működési szinergiák kihasználása.

Az Ajánlattevő ma zártkörűen működő, egy iparágba tartozó leányvállalatainak Társaságba történő apportálása útján elérést kíván biztosítani ezen társaságoknak a nyilvános tőkepiachoz, mely új finanszírozási lehetőségeket teremthet számukra a tevékenyég bővítéséhez. Ezen leányvállalatok név szerint: 

A Wallis Automotive Europe
A Wallis Automotive Europe (WAE) már több, mint 20 éves független gépjármű nagykereskedelmi múlttal rendelkezik. Jelenleg az ISUZU márkát Magyarországon képviseli, mely a japán autógyártók közül a legrégebbi múltra tekint vissza, és egy évszázad alatt a világ egyik legnagyobb haszongépjármű gyártójává lépett elő. Emellett 2012-ben Magyarországon és Romániában újra bevezette a dél-koreai SSANGYONG márkát. A két ázsiai „4×4 specialista” gyártó termékein kívül a WAE exkluzív disztribútora a Jaguar és Land Rover járműveknek, alkatrészeknek és kiegészítőknek 7 országban (Szlovénia, Horvátország, Szerbia, Bosznia, Macedónia, Montenegró és Albánia).

A Wallis Motor Pest és a Wallis Motor Duna
A Wallis Motor Pest és Duna Magyarország legnagyobb és legrégebben működő BMW autó, motor és MINI kereskedései, amelyek a Wallis Motor vezérképviseletből váltak önálló cégekké 2001-ben. A BMW gyár márkái mellett az elmúlt években a népszerű japán haszonjármű, az ISUZU D-Max és egy új, exkluzív bemutatóteremben az olasz luxusmárka, a Maserati is a portfólió részévé vált.

A Wallis Autókölcsönző
A Wallis Autókölcsönző a Sixt Rent-a-car nemzetközi hálózatának magyarországi tagjaként kínálja magas minőségű autóbérlési szolgáltatásait. A cég kezdetben elsősorban a Magyarországra beutazó üzletemberek bérautó igényeit szolgálta ki, de mára forgalmának közel felét a turizmus biztosítja. 

Az Ajánlattevő többségi tulajdont kíván megtartani a Társaságban, miközben törekszik egy jelentős mértékű, de kisebbségi közkézhányad megteremtésére. Az Ajánlattevő rövidtávú célja, hogy a Társaság részvényei Prémium kategóriába kerüljenek.        

Az Ajánlattevő a Társaság által folytatandó aktív vagyonkezelői tevékenységre tekintettel a Társaság alkalmazotti létszámának bővítését tervezi. Az Ajánlattevő a Társaság igazgatóságába, felügyelőbizottságába saját operatív irányítói testületéből kíván tagokat delegálni. Az Ajánlattevő célja, hogy a kinevezésekkel, a stratégiai és operatív menedzsment bővítésével, valamint az alkalmazotti létszám növelésével kifejezetten a célzott iparágra, azaz a gépjármű kereskedelmi és szolgáltatói tevékenységre vonatkozó szakmai kompetenciával rendelkező tudásközpont kerüljön létrehozásra.

Az Ajánlattevő célja, hogy a Társaság portfoliójába kerülő leányvállalatok tevékenysége bővüljön újabb márkák és új piacok megszerzése révén. A középtávú tervek között szerepel további értékesítési pontok nyitása, a már meglévő márkakereskedő- és szervizhálózat folyamatos fejlesztése, mind Magyarországon, mind pedig a célzott régióban. A Társaság portfoliójába kerülő társaságoknak új befektetési lehetőségeket teremthet az iparág átalakulása, ilyenek az elektromos autózás, az önvezető autók megjelenése és a közösségi autózás. A cél megvalósulhat a Társaság tranzakciós tevékenységén keresztül megvalósuló akvizíciókkal, új vállalatok alapításával, vagy pedig a meglévő leányvállalatok tevékenységének bővítése útján.  

Az Ajánlattevő a Wallis Csoport tagja, mely különböző leányvállalatain keresztül széleskörű üzleti tevékenységet folytat Magyarországon 1990 óta. A Wallis Csoport klasszikus pénzügyi befektetési tevékenységet végez, mely alaptevékenysége három fő területre bontható: vagyonkezelés, tranzakciós tevékenység és treasury tevékenység. Az Ajánlattevő a vagyonkezelési tevékenysége keretében, holding társaságként végzi a portfoliójába tartozó vagyonelemek, leányvállalatok feletti tulajdonosi érdekek érvényesítését, melynek keretében a lányvállalatai közé tartozik a BÉT-en jegyzett Alteo Csoport (Alteo Nyrt.), számos gépjármű kereskedelmi és szolgáltatói tevékenységet végző társaság, kockázati tőkealapkezelők és az általuk kezelt kockázati tőkealapok (Venturio Zrt. – Venturio 2013. Kockázati Tőkealap; Perion Zrt. – Perion 2013. Kockázati Tőkealap), Praktiker Kft.. Ezen tevékenysége mellett aktív akvizíciós tevékenységet is folytat.

Az Igazgatóság véleménye szerint mérföldkőhöz érkezett a Társaság 2017 vége óta tartó átalakulása, melynek során az Igazgatóság meghatározta a társaság hosszútávú stratégiáját, és befejezte az ehhez szükséges előkészítő munkát. Ennek alapján a Társaság a jövőben a dinamikusan növekvő magyar és közép-kelet európai gépjárműkereskedelmi és szolgáltatói szektorban kíván befektetni. A stratégia megvalósításához szükséges tranzakciósorozat befejező lépéseként az Ajánlattevő négy vállalata a Társaság tulajdonába kerülhet, ami nem csak az érintett vállalatok, hanem a magyar tőkepiac szempontjából is mérföldkő, hiszen ez az első olyan tranzakció, mellyel a magyar gazdaság egyik húzóágazata, az autóipar megjelenik a magyar tőzsdén.

A Társaság az Ajánlattevő által közzétett működési tervet megvalósíthatónak tartja, annak megvalósulása támogatja a Társaság stratégiai céljainak megvalósulását. A Társaság portfoliójába kerülő – fent bemutatott – leányvállalatoktevékenysége és azoknak a Társaság eredményességéhez való hozzájárulása jelentősen növelhetik a Társaság részvényei iránti keresletet, és ezáltal a részvényárfolyam folyamatos emelkedése biztosítható. Az Igazgatóság rögzíti, hogy a jelen határozat elfogadásának időpontjában a részvények tőzsdei árfolyama részvényenként 830,- Ft volt. 

A fentiek figyelembevételével az Igazgatóság nem javasolja a részvényesek számára, hogy az Ajánlattevő vételi ajánlatát elfogadják. A Társaság érdeke, hogy a részvénytársaság közkézen lévő részvényeinek a száma minél nagyobb mennyiségben megmaradjon, amivel megvalósítható a szükséges szintű részvényesi ellenőrzés, a társaság folyamatos, hosszútávú tőzsdei jelenléte, a működés nyilvánossága. A részvényesek a tőzsdei jelentések és közzétételek alapján folyamatosan figyelemmel tudják kísérni az Ajánlattevő Működési tervének megvalósulását. Amennyiben a tervek megvalósulnak, és a Társaság tulajdonába kerülő vállalatok nyereségesen működnek, az a Társaság részvényesei számára is anyagi előnnyel járhat a tulajdonukban lévő részvények piaci értékének emelkedése miatt. 

Független pénzügyi tanácsadói véleményezés 

Az Igazgatóság rögzíti, hogy a Tpt. 73/A.§ (5) bekezdés alapján, illetőleg arra a tényre tekintettel, hogy az Ajánlattevő a Vételi Ajánlatot az abban megjelölt, összehangoltan eljáró személyeket is képviselve tette meg, a Vételi Ajánlat értékelésére a Társaság nem bízott meg független pénzügyi tanácsadót.

Munkavállalói véleményezés 

Az Igazgatóság rögzíti továbbá, hogy a Társaság az alacsony munkavállalói létszámra tekintettel nem rendelkezik munkavállalói képviselővel, ennek megfelelően a Vételi Ajánlat vonatkozásában nem kerül sor a Tpt. 73/A.§ (6) bekezdés szerinti munkavállalói véleményezésre.