Kiemelt
Több mint duplázódó eredménnyel zárta az első negyedévet az AutoWallis
100 milliárd forint feletti első negyedéves árbevétellel és 11,5 forintos egy részvényre jutó eredménnyel zárta 2023 első negyedévét az AutoWallis Csoport, így töretlenül halad előre azon a növekedési pályán, amit korábban közzétett stratégiájában bemutatott részvényeseinek.
2023.05.26.
TovábbA biztonságos vezetésért kampányol az AutoWallis Csoport
Az AutoWallis Csoporthoz tartozó Wallis Motor a Budapesti Rendőr-főkapitánysággal indított közösen kampányt a gyorshajtásból eredő balesetek visszaszorítása érdekében, amelyben felhívják a figyelmet arra, hogy az utca nem versenypálya. A magyar tőzsde autós vállalata aktívan támogatja tagvállalatait a társadalmilag fontos ügyek képviseletében.
2023.05.19.
TovábbTovább bővül az AutoWallis Munkavállalói Résztulajdonosi Programja
Újabb céleléréshez kötött, a stratégiai célokat támogató javadalmazási politikát indított az AutoWallis a Munkavállalói Résztulajdonosi Program (MRP) keretében. A program célja, hogy a 2022-ben a negyedik rekordévét záró csoport meghatározott vezetői és munkavállalói körét még jobban ösztönözze, és érdekeltté tegye a stratégiai célok elérésében, a további növekedésben.
2023.05.03.
TovábbAutoWallis Nyrt. 2023.04.28-i éves rendes közgyűlésének határozatai és azok mellékletei
2023.04.28.
TovábbA további növekedést támogatja az AutoWallis Csoport 2022-es rekorderedménye
Az AutoWallis éves rendes közgyűlésén a 2022-es rekordnyereség eredménytartalékban tartásáról döntöttek a társaság részvényesei, annak érdekében, hogy azzal tovább támogassák a tőzsde autós vállalatának további növekedési céljait, stratégiájának megvalósítását. A közgyűlés több más mellett még saját részvény vásárlási, valamint tőkeemelési felhatalmazásról is döntött pénteken.
2023.04.28.
TovábbKözzétette első Fenntarthatósági jelentését az AutoWallis
Publikálta első fenntarthatósági jelentését az AutoWallis Csoport, melyet a jövőben minden üzleti évet követően közzétesz majd. A Budapesti Értéktőzsde autós vállalata elkötelezett a fenntartható működés mellett, így a tőzsde Prémium kategóriájában jegyzett vállalatai közül elsőként dolgozta ki Zöld Finanszírozási Keretrendszerét. Első fenntarthatósági jelentésében az AutoWallis áttekintette működését, meghatározta a fenntartható működéshez köthető főbb folyamatokat, és átalakította a jelentéskészítéséhez szükséges belső információs rendszerét. Az AutoWallis terve, hogy a folyamat részeként 2024 végére megszerezze ESG minősítését.
2023.03.20.
TovábbAz AutoWallishoz került a Nelson Csoport flottakezelési üzletága a Versenyhivatal jóváhagyását követően
A Gazdasági Versenyhivatal jóváhagyását követően lezárult a Nelson Csoport flottakezelési üzletágának felvásárlása. A flottakezelői piac 10 legnagyobb szereplője közé tartozó Nelson megszerzésével a magyar tőzsde autós vállalata stratégiai és eredménytermelési szempontból kulcsakvizíciót hajtott végre.
2023.01.27.
TovábbAutoWallis Sales Report 2022. I-IV. negyedév: Értékesítési rekorddal zárta a 2022-es évet az AutoWallis Csoport
Minden üzletágban, illetve területen rekordot döntött az AutoWallis Csoport értékesítése 2022-ben, ezzel tovább halad azon a dinamikus növekedési pályán, melynek célja, hogy az évtized végére a közép-kelet-európai régió meghatározó autókereskedelmi és mobilitási szolgáltatójává váljon. A régió 14 országában jelenlevő csoport gépjármű-értékesítése és a szervizórák órák száma negyedével nőtt tavaly, míg a gépjárműkölcsönzés területén ennél is nagyobb bővülés volt tapasztalható: a bérleti események száma 44, míg a bérleti napok száma 29 százalékkal ugrott meg.
2023.01.16.
TovábbKét új irányba nyit az AutoWallis Csoport: Ausztria és az online értékesítés a cél
Az online értékesítés és a nyugati régió felé nyit az AutoWallis Csoport, mindkét irányt egy-egy jelentős akvizícióval, illetve üzletfejlesztéssel megalapozva. A magyar tőzsde autós vállalata megszerezheti a JóAutók.hu és Autó-Licit.hu portálokat üzemeltető Net Mobilitás Zrt-t., valamint a SsangYong gépjárművek nagykereskedelmi tevékenységével belép Ausztria piacára is. A bejelentések illeszkednek az AutoWallis múlt évben meghirdetett stratégiájába, melynek változatlan célja, hogy az árbevétel 2025-re a tavalyi több mint duplájára, 400 milliárd forint fölé ugorjon.
2022.09.21.
TovábbA Versenyhivatal jóváhagyta, hogy az AutoWallis és partnere legyen a Renault importőre Magyarországon
A Gazdasági Versenyhivatal jóváhagyta, hogy az AutoWallis és a Salvador Caetano csoportok által alapított vállalat felvásárolja a Renault Hungáriát, így hozzájuk kerüljön a Renault, a Dacia és az Alpine márkák kizárólagos magyar importőri joga. A tranzakció zárásához szükséges összes feltétel teljesülését követően, várhatóan idén október 1-jén zárulhat a Renault Hungária felvásárlása, mellyel az AutoWallis Csoport még közelebb jut ahhoz, hogy a közép-kelet-európai régió meghatározó mobilitási szolgáltatójává váljon.