Hírek

Az intenzív terjeszkedés finanszírozására fordítja 2023-as rekordnyereségét az AutoWallis

2024.04.26.

Megtartotta éves rendes közgyűlését az AutoWallis Csoport, ahol a részvényesek új Igazgatósági tagok választása mellett arról is döntöttek, hogy a további dinamikus növekedés támogatása érdekében a tavalyi rekordárbevétel mellett elért 9,8 milliárd forintos teljes átfogó eredményt az intenzív terjeszkedés finanszírozására fordítják.

Az AutoWallis frissített célszámait május 6-án mutatja be.  A Budapesti Értéktőzsde Prémium kategóriájában jegyzett AutoWallis éves rendes közgyűlésén a részvényesek többek között elfogadták a társaság 2023-as évről szóló beszámolóját, valamint döntöttek a tavalyi rekordnyereség felhasználásáról, továbbá az Igazgatóság és a Felügyelőbizottság, illetve Auditbizottság átalakításáról is. Az AutoWallis Igazgatóságának javaslata alapján a részvényesek úgy határoztak, hogy az eredmény tartalékba helyezésével azt a további intenzív növekedés finanszírozására használják fel a Wallis Csoport által januárban végrehajtott 5,7 milliárd forint összegű készpénzes tőkeemeléssel együtt. A régiós szinten is egyre meghatározóbb, ma már 16 országban jelenlévő autókereskedelmi és mobilitási szolgáltató öt évvel ezelőtti tőzsdére lépése óta több mint 10 akvizíciót hajtott végre, az általa képviselt márkák száma pedig 9-ről 24-re nőtt. Az AutoWallis több pénzügyi mutató esetében már tavaly meghaladta a 2025-re korábban kitűzött célokat, ezért a társaság május 6-án bemutatja frissített stratégiáját, 2028-as célszámait, valamint osztalékpolitikáját. Az éves rendes közgyűlésen a részvényesek arról is határoztak, hogy Müllner Zsolt elnök, valamint Ormosy Gábor vezérigazgató mellé olyan új Igazgatósági tagok kerüljenek, akik az elmúlt évtizedekben jelentős hazai és nemzetközi tapasztalatokat szereztek részben szintén tőzsdei vállalatoknál, többek között vállalatvezetés és akvizíciók területén. A közgyűlési döntések alapján az Igazgatóságba került Vaczlavik Ferenc, az AutoWallis gazdasági igazgatója, Veres Tibor, az AutoWallis fő tulajdonosának, a Wallis Csoportnak az elnöke, a Wallis Csoport képviseletében Mező Gyula vezérigazgató, Buday Bence vezérigazgató-helyettes, valamint Karvalits Ferenc stratégiai vezérigazgató-helyettes. A közgyűlésen a Felügyelőbizottság tagjává választották továbbá Deme Gézát, az AutoWallis legnagyobb intézményi befektetőjének, a Széchenyi Alapok Zrt.-nek az elnök-vezérigazgatóját, valamint Lakatos László Pétert, a Budapesti Corvinus Egyetemen Számviteli és Jogi Intézetét vezető szakembert, aki egyben az Auditbizottságba is bekerült.

Az intenzív terjeszkedés finanszírozására fordítja 2023-as rekordnyereségét az AutoWallis